A halálról logikusan....

Ludwig Wittgenstein a Tractatus című művében úgy gyűjti össze a következtetéseket, hogy azokat számozással látja el. A korábbi számozásból következik a később számozású megállapítás. Saját gondolatmenetem így néz ki ezen módszert alkalmazva a halál fogalmára:

1. Aki halott, az semmit nem tapasztal.

2. A halál tehát a teljes tapasztalat-mentesség állapota.

3. A halál mindenképpen más mint az élet.

4. Az, hogy valami más mint egy másik dolog, csak akkor tudjuk elmondani, ha különbséget érzékelünk köztük.

5. Az érzékelés szempontjából a halál pillanata kétféleképpen lehetséges:

a) érzékeljük, hogy meghalunk

b) nem érzékeljük, hogy meghalunk

6. Ha érzékeljük, hogy meghaltunk, akkor az csak valami másik állapotból lehetséges, hiszen kell lenni azután is valaminek, hogy össze tudjuk vetni a halált az élettel és azt mondhassuk, hogy ez más. Ebből következően nincs halál, hiszen ha lenne, akkor az 1. pont alapján nem tudnánk érzékelni a különbséget az élethez képest.

7. Ha nem érzékeljük a halál pillanatát, akkor viszont a 4. pont alapján élet = halál, vagyis nincsen halál, hiszen nem érzékeltünk változást az élethez képest.

Vagyis szerintem olyan, hogy halál nincs. Lehet vitatkozni!

(Zoli)

A Facebook hatalmáról

Nehéz valami jó témáról írni Tamás tegnapi gondolatai után, én magam nem is vállalkozok ennyire elmélkedésre késztető írásra. Inkább arról szeretnék néhány gondolatfoszlányt elővezetni, én hogyan látom manapság egy kezdő zenekar internetes megjelenési lehetőségeit és annak fontosságát.

Nem kérdés, hogy manapság egy kezdő zenekar kizárólag koncertek révén nem képes számottevő ismertésgre szert tenni. Még úgy sem, ha például bevásárolja magát egy ismertebb banda elé. Ugyancsak ez a véleményem a hagyományos LP készítéséről és kiadásáról. Ma már egy kiadó - kivéve ha menedzsment is társul hozzá - gyakorlatilag semmit nem ér ebből a szempontból. A letöltések korában a CD már szinte anakronisztikusnak hat. Nekem is csak azért van mert az autóban ezen hallgatok zenét.

Marad hát az a csatorna, mely mára már szinte minden lakásban rendelkezésre áll, a NET.

Kezdetben volt a "hagyományos" weboldal: a zenekar megvásárolta a saját nevéből álló domaint és feltöltött a tárhelyére egy weblapot. Ezek az oldalak minden valamirevaló zenekarnál különböző menüket is tartalmaztak: képek, letöltés, videó, kontakt, koncertek, zenekartörténet, tagok stb. Volt hozzá kapcsolódó fórum is, amit szerintem manapság már senki nem használ.

Aztán valamikor valami történt és megjelent a MySpace, melynek a nagy ötlete abban állt, hogy a kissé lebutított weboldalt összekapcsolták egy internetes közösségi rendszerrel, ahol az adott zenekar már ismerősöket is gyűjthetett bárhonnan a földgolyóbisról és jóval inkább real time módon kommunikálhatott rajongóival mint a hagyományos weboldal nehézkesen frissülő hírei segítségeivel.

A MySpace-el majdnem párhuzamosan felfutott a YouTube is: gyakorlatilag bármilyen kutyaütő banda bármilyen minőségű kép anyagot feltehetett magáról ami amúgy nem ütközöt az oldal szabályaiba (maximum csak a jó ízlésbe).

Speciális magyar termék az Iwiw, ami szintén nagyszerű terepe volt a villámgyors kommunikációnak, a rajongók hatásos és informatív elérésének. Sajnos azonban ez a közösségi oldal teljeséggel lemaradt a fejlesztések terén, alkalmazásai használhatatlanok, és az egész gyakran lefagy.

És itt jön be a képbe a nagy rivális - ami azóta már le is hagyta az Iwiwet - a Facebook. A rendszer nem tökéletes, de véleményem szerint messze a legideálisabb megoldás egy kezdő zenekar számára rajongók gyűjtésére. Egyre bővülő és tökéletesedő alkalmazásaiból 3-4 is rendelkezésre áll a zenekaroknak, hogy normális körülmények között lehessen videót, mp3-at megosztani. Mi magunk a Reverbnation beépülő modulját használjuk, ami gyakorlatilag egy kissé módosított MySpace.

Személyes véleményem szerint a MySpace lépéshátrányba került a Facebookal szemben, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy valaha is be fogja tudni fogni.

Vannak még kisebb, kifejezetten hazai közösségek: Hotdog, MyMusic, Zajlik.hu stb., de ezek jelentősége eltörpül az előbbiek mellett.

Mi a magunk részéről az alábbi fontossági sorrendet állítottuk fel:

1. Facebook - mert itt tudunk a leggyorsabban és legegyszerűbben kommunikálni a rajongókkal és elégésges fix információt is lehet tárolni. Marketing szempontból verhetetlen.
2. YouTube - mert jelenleg ez a piacvezető videós site, amúgy semmi extra nincs benne
3. hagyományos weblap - ami nálunk a régi MySpace-es felület mintájára készült, csak a legszükségesebb infókkal és inkább egyfajta gyűjtőoldala a többi hozzánk kapcsolódó webes elérésnek
4. MySpace, Hotdog, MyMusic - futottak még kategória
5. Iwiw - nem volt és nem is lesz, mert totális zsákutca

Ezzel párhuzamosan öszeállítottam a nagy vesztesek listáját is, melléjük rendelve azt, ami átveszi a szerepüket:

• kiadók - letöltés
• zenetévék - YouTube
• koncertplakát - flyer
• Iwiw - Facebook
• fórumok - Facebook, Twitter
• Messenger, Skype (chat szempontjából) - Facebook, bár ezen van még mit javítani

Van még egy alkalmazás, a Twitter, aminek megmondom őszintén egyelőre nem látom értelmét, de a biztonság kedvéért ide is beregisztráltunk. Nem zárom ki azonban annak lehetőségét, hogy valamikor ez még fontos fórum lehet.

Nyilván nem fogok valami nagyot mondnai azzal, hogy ahogyan gyorsul az élet és a kommunikáció, úgy egyre inkább célirányossá válnak a webes alkalmazások is. Ezért van ez a változás a hagyományos weblaptól a Twitter felé.

Én azért azt gondolom, hogy egy minimális egyéni megjelenésre mindig szüksége lesz minden zenekarnak, így nem hiszem, hogy a Twitter a jelenlegi formában a kezdő zenekarok számára pálya lehet.

Végezetül azt elmondanám, hogy ez a sorrend csak egy szubjektív ítélet, amely csak kezdő zenekari szempontból tartalmaz minősítéseket, más szempontból lehet, hogy más lenne a sorrend. Vagy mégsem?

Nem gondolom, hogy nem kéne...

A zenéről csak annyit, hogy nem érdekel, mi a vélemény róla...ne értse félre senki. Van, akinek erőt ad, akinek csak simán tetszik, aki rajong érte, aki mindennap hallgatja. Van, akinek csak semmilyen, sőt rossz, csiszolatlan...A zene, mint minden, csak van. Egyre inkább kerülöm a jó és a rossz kifejezéseket. Elég nehéz őket elkerülni. Igyekszem csupán a történéseket látni, nem a milyenségüket...
Ma sem ment :). Nem tudok elmenni afelett, amikor egy embert látok, aki árt. Szándékosan, mert neki nem jut ki, amit szeretne, mert gyűlöli a világot azért, mert nem olyan, amilyennek ő szeretné, mert nem akar változni. Nem akar változni, mert fél, hogy: Akkor vajon mi lesz? Ezért bosszút áll...mindig, egyfolytában. Védekezik olyan dolgok ellen, amik meg sem történnek(vagy csak az ő kis univerzumában)...és ez sokakat megsebez. Az ő helye is megvan a világban. A hangom helye is megvolt akkor és ott. Sajnáltam és haragudtam rá egyszerre. Végül nem kértem bocsánatot. Hadd forralja a bosszúját tovább.
Ha valakinek velem van baja, legyen. Ha viszont elemi ösztönként tesz tönkre mindent és mindenkit maga körül...az inkább ne legyen. Mondjuk van. De hátha a harag, amit ekkor érzek hasznos. Hátha, amit akkor mondok neki, amit mások elfojtanak...használ. Egyszer egy mester azt mondta: Mondj ki mindent a másiknak, ha jó, ha rossz...azonnal. Ha megbántod vele, nem baj. Az is az útjának a része, és amikor majd számot vet magával és a látását nem torzítja el a személyisége, akkor tiszta és érthető lesz számára, mit kell másképp csinálnia. Ha nem ebben az életében, akkor a következőben, vagy az azutániban...minden, amit kap, értékké növi ki magát.
Hát a tranzakció megtörtént.

Furcsa látni magamat pár évvel ezelőtt a kollégium tetején. Aki miatt le akartam ugrani, visszarántott. Érdekes érezni, mennyire nyilvánvaló, hogy ami egykor ilyen idióta érzést okozott bennem, most mekkora hálát idéz elő. Hálás vagyok annak, aki a gyerekkoromat olyanná tette, amilyen volt, hálás annak aki óvott és aki hajdan akár az utcára tett, mert az életem most nem olyan lenne, amilyen...Jó és rossz élet. Nyilván most akkor az életemnek jónak kéne lennie. Nem az....Csodálatos :))))) Csodálatos, mert TÖRTÉNIK. Teljes gőzzel él az életem :). Sokszor gondoltam rá, vajon elmondjam-e mitől csodálatos. Miért merem ezt kijelenteni...Úgy gondoltam - s később ez beigazolódott - hogy bár sokan, sokszor és nagyon régen beszélnek, írnak arról a "dologról", ami ilyen őrültségre emeli az ember eszét, ha én is elmondom, az jót tesz néhányaknak. Hátha, az a fény ami akkor bennem pislákol, pont az, ami nekik akkor és ott kell...valamihez. Hogy mihez, azt már csak ők tudják.Aztán persze lehet, hogy fényt csak én érzem. De mivel az nekem nagyon jó és folyton jó újra megtalálni és még ööö jobban megtalálni, és mivel van bennem egy ilyen hülye érzés, hogy szeretném a világot kellemesebbé tenni minnél több embernek...szeretném, ha kevesebb bánatot, gyűlöletet és távolságot látnék az emberek között...megpróbálom megosztani, Bocs!
Ez a dolog soha nem lesz egyedi, különleges. Az értéke nem abban van. Ha valaki azt mondja, hogy ez a dolog szóról szóra ilyen, vagy olyan...hát akkor olyan. Attól legfeljebb még csodálatosabb lesz minden, hogy csak megsejthettem, mi is az, amiről ők beszélnek. Mindannyiunk legnagyobb baja, hogy egyediek, mindenek felettiek és az univerzumtól függetlenek akarunk lenni. Lehet vele próbálkozni.:)Ezt tesszük időtlen idők óta. Elrohanunk az élet mellett. Én is sokszor. Ma is megtörtént. Hát ez van. Majd jobban figyelek :).

Néhány gondolat a GRUNGE-ról...

Előrebocsátom: nem akarok okoskodni, főleg nem olyan kérdésekben, amit nálam szakavatottabb zenekritikusok jobban ismernek. Én csak a másik oldalról látom: a zenecsináló és rajongó szemszögéből.

Szóval, adva van egy alapszituáció egy friss zenekar életében: mindenféle hülye külső nyomásoknak engedelmeskedve kénytelen meghatározni zenei stílusát. Enélkül nem tud ki sem lépni a nagy virtuális térbe, mert akár a Myspace akár a Facebook esetében mindenképpen ott erőszakoskodik az alkalmazás, hogy "márpedig öcsém, te nekem gyorsan határold be a stílusodat". A barátságosabb alkamazások persze felajánlják az "Other" nevű jolly-joker választási lehetőséget, na de az semmire nem jó, mert például, ha lakodalmas zenét játszanék, azt is ugyebár az "Other" kategóriába kellene beletuszkolni. Így hát nem marad más lehetőség, minthogy az ember körbenéz zenésztársain és önmagán, mi is lehet az a stílus, amit minannyian szeretünk és nagy valószínűséggel az ugyanilyen stílusú zenét kedvelők sem fognak hányni a mi zenénktől.

Ez a stílus a mi esetünkben a klasszikus Seattle-grunge volt. Ez nem jelent mást, minthogy valamennyien nagy rajongói vagyunk a Pearl Jamnek, az Alice In Chainsnek, a Stone Temple Pilotsnak (nem Seattle!) és a Nirvanának. Sőt - Balázs kivételével - tulajdonképpen ezeken a zenéken nőttünk fel. Mindannyian ültünk kockás flanellingben és Converse dorkóban, szakadt farmeresen valamelyik helyi kocsma előtt, éjfél után a Smells Like Teen Spirit-et üvöltözve és vadul léggitározva. Ezek az idők aztán elmúltak, jöttek más stílusok, de azért az említett bandák tisztelete megmaradt.

Szóval nem volt mit tenni, jobb híján a grunge szót (is!) illesztettem zenénkre, tudva ugyanakkor, hogy ez a grunge nem AZ a grunge, ami a 90-es évek elején grunge volt. Effelől semmi kétségem nem volt, a wikipédia pedig abszolút igazolta is ezt, mondván, hogy a grunge halott.

(Vicces ez a kép, mert szerintem Cobain kurvára nem volt abban a helyzetben, hogy megmondja, hogy a grunge halott vagy sem. Grunge már a 80-as évek vége óta létezett, amikor ő még pattanásos gimisként próbálgatott valahol - nem sok eredménnyel - gitárleckéket venni...)

Mindezek ellenére úgy gondolom, a grunge mára már többet jelent mint, anno és egyáltalán nem halott csak kissé átalakult. Szerintem, valamilyen szinten grunge a Foo Fighters, a Puddle Of Mudd, az Alter Bridge, a Smashing Pumpkins, az Audioslave és még a Nickelback is, és ilyen módon a 5 YARDS is. Vagy tudjátok mit? Nem állítok ilyen merészséget, csak annyit, hogy azok az emberek akik szeretik a felsorolt bandákat, vélhetően nem fognak hanyatt-homlok menekülni ha meghallják a zenénket. Minthogy azok sem, akik szeretik a brit gitárzenét és az indie-nek nevezett nemtudoménmit.

Persze mindig lesznek olyanok, akik majd elkezdenek fikázódni azon, hogy ez nem is grunge, meg hogy azt sem tudjuk, mi a grunge. Ezek az emberek nyilván kissé sematikus gondolkodásúak és / vagy még nem kerültek olyan helyzetbe - és szerintem nem is fognak - hogy sok ezer embernek kelljen próbálni egyetlen szóban elmondaniuk, milyen zenét csinálnak. Nekünk ugyanis muszáj volt annak a több mint 1.500 emberkének valami támpontot adnunk, akik megtiszteltek bennünket azzal, hogy nyomtak egy Like gombot a Facebookon a  5 YARDS zenekarra. Az pedig, hogy ezek a fan-ok nem kezdték el tömegével szétbombázni az üzenőfalunkat azzal, hogy azonnal töröljük ki a stílusaink felsorolásából a grunge szót, minket igazol. Az összes többi csak szánalmas kérődzés, ami meg ugyebár például a marhák műfaja...

Végezetül pedig szubjektív véleményként álljon itt a stílus szerintem legtehetségesebb énekesének Layne Staley-nek a képe. (R.I.P.)

(Zoli)

Hurrá, van időm :((

Mi is egy blog célja? Jó kérdés, nem tudom a választ. Az biztos, hogy én személy szerint soha nem szoktam blogokat olvasni. Hogy akkor miért kezdtem blogírásba? A válasz így hangzik:

Az úgy kezdődött, hogy már az elmúlt héten is kitört rajtam valami nyavaja. Kaptam antibiotikumot meg ami ilyenkor szokásos, de nem feküdtem ki a betegséget, így hát szombatra ismét szarul voltam, ahogy kell. A változatoság kedvéért, most a fertőzés a jobb fülemre mászott rá és kaptam egy csinos középfülgyulladást. Hát mit mondjak, kevés szörnyűbb fájdalmat tudok elképzelni ennél. Na mindegy, a lényeg, hogy most elhatároztam, hogy kifekszem a betegséget, úgy ahogy kell. Ennek következtében van egy csomó időm, amit egy váratlan ötletnél fogva úgy gondoltam, abba (is) fektetek, hogy elkezdek blogot írni.

Már az elején szeretném tisztázni azonban, hogy ez nem Lázár Zolika blogja, hanem a 5 YARDS zenekaré, így remélem, hogy hamarosan Tamás bejegyzéseit is olvashatjátok itt.

A cél tehát az, hogy a Facebookon megjelenő zenekari bejegyzések mögött húzódó történéseket részletesebben ismertessük, illetve, hogy néhány számunkra fontos témában véleményt nyilvánítsunk.

Kezdetnek itt van például az RTL Dalversenye.

Gondolom, már mindenki hallott róla. Adva van ugyebár az RTL X-Faktor elnevezésű zenei tehetségkutatója, és a szerkesztők elhatározták, hogy lehetőséget biztosítanak azoknak a versenyzőknek is akik kiestek a versenyből. Ez volt az indulás, de aztán már az X-Faktoros háttér lényegtelenné vált. Én teljesen véletlenül - már nem is emlékszem, hogyan - szereztem tudomást a versenyről és gondoltam, jó ötlet, ha benevezem Tamás dalát a Harc után-t. Fel is töltöttem a videót és lesni kezdtem, jönnek-e a szavazatok. Az első kellemes meglepetés akkor ért, amikor a szerkesztők napokig kint hagyták a főoldalon az ún. Szerkesztői videók között, vagyis elnyerte a szerkesztők tetszését. Jöttek is szépen a szavazatok: pár hét alatt összetettben a 2-3 helyig küzdöttük fel magunkat, míg a pop-rock kategóriában már régóta az első helyen állunk. Szépen folyt a verseny, érkeztek a szavazatok, aztán egy nap váratlanul levelet kaptunk az X-Faktor szerkesztőségétől, hogy a dalunk felkeltette az érdeklődésüket és szeretnének Tamással riportok készíteni. Majd' kiugrottunk a bőrünkből örömünkban. Ez az!!! Emiatt neveztünk be ide, nem a laptop meg a mosógép miatt. Ha minden igaz, így hamarosan Tamást is láthatjátok az X-Faktor szünetében, ahol röviden bemutatkozhat.

És akkor most a feketeleves: az elmúlt héten néhányan (4-en) úgy gondolták, hgy valamiféle számítógépes trükkel felpörgetik szavazataik számát, így megjelentek és természetesen a lista élére álltak a - a 20-30 ezres szavazatszámú szörnyszülöttek. Olyan dalokról van szó, amelyek gyakorlatilag értékelhetetlen minőségűek: az ének hamis, a dalszerkezet óvodás, a hangszeres kíséret szánalmas. Teljesen elkeseredtem, hogy most akkor ez a verseny erről fog-e szólni, de szerencsére néhány nap után jelezték a szerkesztők, hogy ezeket a "pályaműveket" az első fordulót követően kizárják a versenyből. Csalók! Hallelujah...

Na, egyelőre ennyi, megyek vissza az ágyikóba...