Teljesen véletlenül akadt meg a szemem ma a Facebookon egy Lángológitárok.hu bejegyzésen, mely gyeremekkorom egyik nagy kedvencének, a Machine Head-nek új albumát húzta le a sárga földig. Olyanokat írtak lángolóék, hogy "nincsen egyetlen emlékezetes énekdallam sem az albumon", megy hogy "olyan mintha zenebohócokat engedtek volna az album közelébe" és hogy "fölöslegesen progresszív" az anyag. Ennek ellenére, nem is tudom miért, de rákattintottam a poszt alatti jutyúb linkre és belehallgattam a dalba, amit elrettentő példának szánt a poszt írója. És ekkor jött a meglepetés: egy iszonyatosan vaskos, zúzós, ugyanakkor dallamos és ötletes dalt (Locust) hallottam, ami bár 7 perc felett volt, mégis minden pillanata élvezet volt számomra.
Végre egy jó metál dal!
Gyorsan le is töltöttem (khm...khm.. akarom mondani megvásároltam) az albumot és belefogtam fülhallgatóval, csukott szemmel a hallgatásba. Mostanában szinte semmi igazán nekem tetsző új anyagot nem találok sajnos, így mindig a régiek pörögnek nálam, de ez most valami más. Igaz, hogy a banda régi, de ez az album teljesen 2011-es világ: modern, innovatív, mégis megszokottan kemény. Pont olyan, amilyennek én egy 2011-es metál lemezt szeretnék hallani.
Mostanában ugyanis furábbnál furább zenekarok nevezik magikat metálnak. Itt vannak mindjárt a "core" bandák. A recept: gyors tempó + egy hörgős énekes + egy vinnyogós énekes + oldalra fésült haj + szűk nadrág. Kábé ennyi. Kicsit sem metál, kicsit sem kemény. Van torzított és Zs-re hangolt gitár, de ennek ellenére nem kemény csak inkább kaotikus és erőlködő. Szerintem.
Továbbá nekem az is gyanús, ha egy "metál" zenekar koncertjén közel azonos számú lány és fiú van. Semmi bajom a gyengébb nem keményebb zenét kedvelő képviselőivel, de azért próbáljunk meg elképzelni mondjuk egy Slayer koncertet fele arányban lányokkal. Ugye nem megy? :D
Száz szónak is egy a vége: a Machine Head 2011-es Unti The Locust című albumát mindenkinek meg kell hallgatnia, aki szereti a jó értelemben vett metál zenét. Azok, akik meg metálosoknak nevezik magukat, de valójában emós pózerek, azért, hogy tudják, mi van ha a ruhatárból reggel nem egy V nyakú lila póló fittyen ki, hanem mondjuk egy Kerry King féle szöges csuklópánt...
Ja, és az album legjobb dala a Darkness Within, ami bónusz track-ként akusztikus verzióban is fent van az anyagon. Ez pedig már-már ebben a formában mennyei muzsika grunge-hoz idomult füleimnek.
Nálam ez az album az utóbbi 10 év legjobb metál lemezei között van méghozzá az első 3 hely valamelyikén.
"Let freedom ring with a shotgun blast..."
